rsz

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Történelem

Mint a tündérmesében.

1988: Öt fiatalember szerencsát próbálni ment a zene világába. A lehetőség adott volt, közülük négyen a FORCON gyárban múlatták napjaikat. Itt lehetőségük volt próbálni a klubban, illetve az ebédlőben.Elkezdtek összehangolódni a Blues nevű nagy varázsló segítségével. Besegített nekik a R&R mágus is.
Augusztusra összeállt a csapat (Antal Lajos: ének, Faludi József: gitár, ének, Forgó Sándor: szólógitár ének, György Gusztáv: basszus, Nádasi Gábor: dob) és elindultak világhódítani.
Először a gyárban lettek világhírűek, majd az egész 13. kerületben. Bejárták a kerek erdőt, az óperenciás tengert és még azon is túl. Amikor már a kiürült üvegek hegyén is túl voltak, a híres-hirhedt Fekete Lyukba is eljutottak. Aztán utolérte őket is a nagy rendszerváltás. A Gonosz varázslók megszüntették a próbalehetőségeket a gyárban.Sok-sok hányódás után elkapták a Csiperózsikusz betegséget és mély 15 évig tartó álomra szenderültek. Azután 2007-ben a szép szőke herceg megdumálta őket, hogy mégiscsak kellene egy kicsit zenélni.
A régiekből hárman maradtak, így hát ők úgy döntöttek, hogy nosza. Hamar kiderült, hogy a nagy feladathoz kevesen vannak, tehát ismét az égiekhez fordultak segítségért. Blues, a nagy varázsló és segítője, a R&R mágus meg a Szerencse tündér végül segített nekik és elküldte hozzájuk új szólógitárosukat Pacsai Sanyit. Ekkor feléledt az együttes, mint akit szájoncsókolt a herceg.
A felállás ez volt: Faludi József: ének, gitár, György Gusztáv: basszus, Nádasi Gábor: dob és Pacsai Sándor: szólógitár, ének.
A képhez hozzátartozik, hogy indőnként az énekben a kezdetektől segített nekik egy hercegnő, akinek mindegyiküknél jobb hangja volt: Anita három számot önállóan is énekelt a koncerteken és ha kellett, vokálozott is.
Az évek során a dobosok jöttek mentek, Gábor helyett jött Dósa Endre, majd Rankó József, végül Tihanyi György, aki jelenleg is betölti ezt a posztot.
Aztán a Hercegnő lánya, Ági is besegített az éneklésbe. Klubkoncerteken keresztül, a rögös úton haladt tovább az együttes útja.
Eljutottak többször Kecskemétre is, így most már elmondhatják, hogy nem csak helyi szintem halloták Őket.2017-ben találtak az égiek segítségével egy friss fiatal tehetséget, Csapó Tomit aki hangjával tovább emeli a produkciók fényét
Azóta is boldogan élnek.

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz